Nyaralás a Hotel Krisztinában

Annyit meg kell jegyezzek, hogy képek azok már készülgetnek, csak egyelőre nincs kedvem feltölteni őket ide, amikor meg lesz kedvem, akkor meg mindeb bizonnyal otthon leszek, ott pedig még ugye nincs vezetékes net, szóval spórolnunk kell a bájtokkal, de addig is nézegessétek szépen az instagramra feltöltött, nem annyira fotósoppolt csodaképeket, katautazik a kód neve.

Hétfő este áttettük székhelyünket Duquesaba, ami 20 km-re van tőlünk. Itt lakik ugyanis Kriszti, egy elmondhatatlanul szép, arabos-mór stílusú medencés csodalakóparkban. Két napig itt voltunk, és konkrétan nyaraltunk. Folyton azt hittem, hogy valami egyiptomi luxushotelben vagyok, főleg, hogy a luxusteraszról mindkét luxusmedencére ráláttam a luxuskertben, illetve a lakás is úgy van berendezve, mintha egy luxubútoráruház luxusdíszlakását látnám az üzletben. ( Nem nem, ez nem az ikea). Egyszerűen nincs rá jobb szó, de imádom. És ne, egy pillanatig se gondoljátok azt, hogy ez a luxusolás itt többe kerül, ugyanis jóval kevesebbet fizet érte, mint amennyit mi fizetünk a lakásunkért (pedig ugyanakkora), vagy amennyit otthon fizetnénk egy hasonló kaliberű lakásért. Szóval ez a hely nem csak minden képzeletemet felülmúlja 'Az Ideális Otthon' ( érzelmi töltetű szavakat nagy kezdőbetűvel író Kisbarátaim kedvéért :) ) kategóriában, de még az igencsak spúr pénztárcámat is lekenyerezte.

Persze most joggal merül fel mindenkiben a kérdés, hogy akkor mi a zistenért nem lakunk itt, ha ennyire jó. Nos hát mi úgy döntöttünk, szeretnénk olyan közel lakni Gibihez, amilyen közel csak lehet, mert nem szeretnénk kocsikázni a munkahelyünkre. Ilyen egyszerű ez, és ezzel amúgy is minden rendben van, majd veszünk egy kocsit, és minden délután itt leszünk.

Kedden bejártuk, vagyis pontosabban benyaraltuk a környéket, ezermillió képet készítettem erről a kis csodafaluról és csodaszomszédvárosról ( Estepona). Itt egy narancslevet ittam (szigorúan frissen facsartat), ott kicsit andalogtunk a fehér házak között, máshol a tengert bámultam, amott betapasoztunk ( elég jó lett volna, és vegán szemszögből is volt egy csomó választék, csak ezek a spanyolok szeretik olívaolajban füröszteni minden kajájukat, úgyhogy még mindig úgy érzem, hogy a gyomrom 2 liter extra szűz olívaolaj, ami beleivódott minden sejtembe, szövetembe, a rengeteg mennyiségű fehérkenyér, amivel meg megpróbáltam felitatni, az pedig természetesen a combomba és fenekembe ivódott bele bahhbrhh fuhh.... még szerencse, hogy itt errefele egyrészről mindenki zsíros, másrészről leszarják és büszkén viselik ezt, szóval nopara).

Szóval bejártuk a környéket, modanom sem kell a levegőt csak kapkodtam, meg óztam, mint egy hülye. Aztán kitaláltuk, hogy menjünk fel a közeli 1400 m magas hegyre, ahova 20 km szerpentin vezet felfele. Elindultunk 5-kor, mire megtaláltuk az utat,lett 6 óra, mire felértünk, már fél 7 is elmúlt, viszont olyan helyen voltunk, hogy itt már ózni sem tudtam. Először is mert összefagyott az alsó és felső ajkam, a lenti 22 fokból fentre lett 6, amire nem volt elég a vékonka kiskabát mellénnyel, másodszor is már előre láttuk, hogy nem lesz időnk ezt körbesétálni, mert mindjárt lemegy a nap, és még le is kell jussunk. Szóval csak pár képet csináltunk az elénk táruló panorámáról, a minket stírölő hegyikecskékről ( ahol a kecskelányok tökre úgy néztek ki, mintha gyerekőzek lennének), próbáltuk eldönteni, hogy hol ér véget a tenger és kezdődik az ég de ez annyira nem jött össze, de biztosan azért, mert nem is felhős volt az ég, hanem valaki túl sok habfürdőt öntött a vízbe. Szóval annyira szép volt, hogy ezen a helyen még nekem is kedvem támadt kirándulni, de ez biztos csak azért volt, mert végig láttam a tengert és a mediterrán fenyőerdő miatt. Lefele már nem volt olyan para az út, mint felfele, úgyhogy el is döntöttük, hogy amint meglesz a kocsink, egyből feljövünk ide újból, valami ideálisabb öltözetben és időpontban.

Hétvége

Pénteken megkaptuk a lakáskulcsot, az ingatlanosunk el is dobott minket, meg a kisebb bőröndjeinket. Este meg Kriszti szedett fel minket Gibraltáron a fő téren, 2 bőrönddel, szombat este pedig az utolsóval is, így végre elkezdhetjük a berendezkedés első részét. ( A második rész majd akkor lesz, ha február közepén megérkezis a csomagunk második fele). Vagyis csak kezdhettük volna a berendezkedést, ugyanis eddig mindig volt fontosabb dolgunk, mint a pakolászás. Pénteken az egész délutánt a szupermarketekben ( Carefour és Mercadona) töltöttük, hogy megvegyünk minden szükséges dolgot, így pl 1 doboznyi mézédes epret 1,5 euróért, vagy az 1 eurós paradicsomcsodát. Kókuszolajat és vörölencsét viszont egyáltalán nem találtam, úgy tűnik, itt ez nem része az alapvető élelmiszerek csoportjának, amin persze nem vagyok meglepődve, hisz spanyolkáim eléggé el vannak zsírosodva, úgy isszák a kólát és eszik az olajos szarokat, mintha muszáj volna. A helyzet amúgy Gibin sem jobb, állítólag a lakosság 7%-as cukorbeteg.

Szombaton kicsit szar volt az idő – persze nem az otthoni hóeséshez, hanem pl a mai 23 fokhoz képest- ugyanis fújt a szél és vagy 3-ig be volt borulva. En reggel elmentem, tettem egy kört az új bringámmal, beültem churrosozni, aztán déltuán itthon voltunk és filmeztünk.

Vasárnap szintén sétálgattunk, ebédeltünk, a “kedvenc” falafelesünknél. Na itt meg kell jegyeznem, eddig olyan hudenagyon jót nem ettünk, én már kicsit kezdek behányni a falafel-sültkrumpli kombótól, úgyhogy a következő alkalommal, amikor kint eszünk, egészen biztosan keresünk valami jó paellásat. Ugyan elég magasan van a mérce, mert a madridi Cocotito veg. paellája azért feladja a leckét az andalúz tapasozóknak, de én késznek érzem magam arra, hogy felkutassam a vetélytársakat. Szóval a szokott falafelesünknél egyből bele is botlottunk egy kedves magyar párba, akikkel aztán kb 3 órát dumáltunk. Ők már itt (vagyis 300 km-rel arrébb) élnek már 8 éve, és hát mondanom sem kell, eszük ágában sincs haza menni, annyira bejött nekik az élet itt. Mutattak képeket a hegyoldalba épült, lépcsőkön megközelíthető lakóparkban lévő 2 medencés lakásukról, és megint csak esett lefele az állunk, nem csak azért, mert sokkal olcsóbban bérelik a lakát, mint mi, hanem azért is, mert hogy ez nem egy 5 csillagos hotel, hanem az otthonuk. Szóval úgy érzem, igéretes környékre költöztünk.

Hétfőre végre sikerült elintézni a helyi mobiljainkat, elég kedves szolgáltatót találtunk: 20 euróért adnak 1 hónapra 500 perc ingyen beszélgetést bárhova (tehát Mo-ra is), plusz 1 MB netet. Hát nem kedves tőlük? Úgyhogy aki szeretné a spanyol számunkat, az jelezzen azonnal, nekem megvan még a magyar számom is, ott néha vagyok vibrren, de Mici már csak a spanyolon elérhető.

Közben Micim sajátmagát nem meghazudtolva intézi a családi infrastruktúránk műszaki és infrastruktúrális hátterét, természetesen sűrű kurvaanyázások közepette. Volt már itt több óra brainstorming melyik szolgáltató válasszuk témakörben, teljesen behaló új telefon, csodajó mobilszolgáltatás ( 20 euróért 500 perc ingyen ebszélgetés egész EU-ba kivéve Gibraltár ofc, what a bargain!!!) vérremenő házastársi vita nemkellnekemandroid-buziájfónkib.szoma p.csbatöbbetilyentelefonodnemlesz témában, előfizetések megkötéséhez szükséges spanyol regisztráció (NIE) elintézésének elkezdése majd annak realizálása, hogy valóban nem hazudtak a nálunk tapasztaltabbak: ez bizony csigalassan fog haladni, de egyszer majd lesz kábeles netünk. Szóval ilyenek.

Akkor még pár dolog, amit feltétlenül meg kell osztanom (vagyis kérdeztétek):

- az árak azok összességében 10-20%-kal drágábbak, mint otthon. Vagyis valami olcsóbb, van, ami drágább, és sok dolog kb ugyanannyi. Mármint Spanyolországban, Gibraltáron azért angol árakkal számolhatunk. De itt pl a 2 falafelért, 2 frissen facsart narnancsléért, 1 krumpliért fizettünk 14 eurot. A Carefourban viszont eddig mindkétszer uannyit fizettünk, mint amennyit otthon is fizettünk volna kb.

- A bio kínálat első ránézésre kisebb, pl eddig nem találtam se vöröslencsét se kókuszokajat jajjmileszvelemígy. De az édesburgonya kilója csaj 1,2 juró helljeah

- Ezek tényleg kólán és olajban sült lófaszokon élnek, ebből kövektezik, hogy nem kicsi darabok.

- Viszont mindezt leszarják, mindenki szépen, színesen öltözködik, elegánsak, feltűnőek, nem számít, hány évesek és hány kilók, és ez nekem naggggyontetszik.

- Jajj nagyon hangosak, azt hittem, hogy ilyen csak a filmekben van, de nem basszus ezek tényleg 0-24 ig óbégatnak.

- már 3 spanyol szó ránk is ragadt, asszem hihetetlen nyelvérzékünk van, gyorsan meg is oszotm, mert baromi hasznos mindhárom. Az egyik a bonbona, ami gázpalackot jelent, uyganis itt errefele nincs földgázszolgáltatás, szóval aki nem full elektromosságon van, az bizony bonbonázik, és erről megy a melegvíz. A másik két szó a rotunda és a gloriett. Egyik aranyosabb, mint a másik, nemde? Mindkettő körförgalmat jelent egyébként, az egyik a ksiebb, a másik a nagyobb. Jajj itt minden körforgalom ijesztően kétsávos, mielőtt kocsit veszünk, meg kell nézzem, hogy mit is mond erről a kresz, mert foralmam sincs sajnos.

El.

Na de hol, miért, meddig, hogyhogy?

 Tehát röviden Spanyolország legdélebbi részén, egészen pontosan La Linea de la Concepicónban, Gibraltár mellett egyből. Azért, mert ezt terveztük már majdnem 3 éve (ezúton is köszönjük a remek tippet Évikének), és mostanra jött össze, vagyis kapott munkát Miki Gibraltáron. És azért épp ide, mert itt elég meleg van, viszton ez még mindig Európa, angolul beszélnek, angol fizetést adnak, amit a kifejezetten olcsó spanyol oldalon költünk el, mert édes az eper meg a paradicsom januárban is, és mert ha kinézek a szobám ablakán, pálmafát látok és tengert. Hogy meddig, az egy nagyon jó kérdés. Most 1 évig szinte biztos, aztán pedig addig, amíg jó. Szóval reméljük, minél tovább, eddig ugyanis nagyon bejön, igaz, még csak 3 napja vagyunk itt.

 Hosszabban kifejtve.

01.20-án érkeztünk, az első két napot Gibraltáron töltöttük, Miki munkahelyének a céges apartmanjában, a Fő téren, amit itt Casemate térnek neveznek. Egyébként igen, Miki ugyanazt foga csinálni, amit eddig is, vagyis jávafejlesztő lesz egy régi és ħíres online szerencsejáték cégnél. Vagyis persze nem ugyanazt, amitaz előző munkahelyén, mert ez sokkal izgalmasabb, meg új technológiák, kihívás, haladó gondolkodás, modern és nemzetközi kollégák stbstb ( ha érdekel, a kockarészletekért keresd Micit).

Én mit? Na hát jó lenne a jógát erőltetni egy kicsit, itt ugyanis még nem igazán terjedt el, viszont ahogy hallom, egyre inkább nő az igény az ezobioöko dolgok iránt, sőt, a januári Gibratár Magazinban 5 oldalas cikk jelent meg a vegánságról, hát nem izgalmas? Alig várom, hogy legyen netem, és megnézzem, mi folyik a Vegan Gibraltar facebook csoportban (gondolom semmi, mert itt mindenki iszonyat dagadt és sültkrumplit, steaket zabál kólával, és a lakosság 7%- a cukorbeteg). Na tehát már egyből vannak itt amúgy lehetőségek, hogy hol és hogyan kéne elkezdeni az itteni jógás karrieremet, meg az egyéb ötleteimet, amiket itt simán meg lehet valósítani, dehát még mindig csak 3 napja vagyunk itt, úgyhogy azért adok még pár napot magamnak, na. Amúgy szívesen dolgozom természetesn mást is, a láblerohasztó napi 12 óra vendéglátózáson és a gányoláson kívül. De most az első project a beköltözés és az adminisztráció elintézése, mert ugye nem élet az élet net és itteni telefon (nettel együtt ofc) nélkül.

Na szóval hol hol is lakunk?

Az új lakhelyünk kiválasztásánál a fő szempont az volt, hogy közel legyen Mici munkahelyétől, és hogy jó nagy legyen. Kicsit persze meg kellett alkudjunk, ugyanis la Linea, a spanyol határváros bár nagyon közel van ( a lakásunk 45 perc gyalogtávra van a cégtől, ami bringával gondolom 15 perc, ha nincs sor a határon), nem annyira lélegzetelállító, mint a többi környező település. Kicsit azért be voltam szarva, mert a különb. fórumokon azt olvastam, hogy La Linea konkrétan a Costa Del Sol nyóckere, úgyhogy kerüljük el jó messzire. Nos meg kell mindenkit nyugtassak, ez egy szemenszedett hazugság. Bár valóban láthatóak a burger king előtt szotyit köpködő és bandában táncolgató ciguk, és való igaz, ha épp nem a burger előtt partiznak, akkor a hangulatos (tényleg) színes házaik előtt bandáznak jó hangosan, de a város nagy része viszonylag rendezett, és igen, az is igaz, hogy a környező településekhez képest itt azért nem kapkodja a levegőt az ember a hely szépségétől lenyűgözve, de hát ja, örülne a Teleki tér, ha csak fele ilyen gettó lenne, mint az én szeretett új lakhelyem!!!! Szóval nem, nem nyócker.

Az új lakásunk egy új építésű ház negyedik emeletén található, saját teraszunk sajnos nincs, de ha kinézek az ablakon, akkor látom a tengert, illetve van egy hatalmas közös tetőterasz, amit a spanyol lakók nem használnak, úgyhogy hamarosan mi fogunk ott partizni az új és régi barátainkkal. A lakás amúgy teljesen rendben van, nincs teledobálva nagymamabútorral, ami van, az normális. Van vendégszobánk is, szóval lehet szépen érkezni látogatóba. Mint később kiderült, nagy szerencsénk volt a lakással, pedig azért először sokat filóztunk, hogy mi legyen, ugyanis kivettük az elsőt, amit megnéztünk. Azért tettünk így,mert itt mi voltunk az első érdeklődők, és több helyről tudjuk, hogy jelenleg alig van kiadó lakás a városban, és ami van, az szar, szóval valszeg ha nem mi, akkor a köv. Érdeklődő el is vitte volna a lakást.

Pénteken elkezdtük a beköltözés folyamatát, ami azért kicsit hosszadalmas, ugyanis 110 kg-nyi bőröndünk van, és további 110 kg plusz 1 bicikli február közepén érkezik költöztetővel (nem, bútor nem jön, ezek csak ruhák, pár tárgy, konyhai eszközök, pár kaja). Szóval pénteken az ingatlanosunk elhozott minket, meg pár könnyebb csomagot, majd este a Kriszti kocsijába betettünk két mammutbőröndöt, és még ma estére is lesz majd egy kör. Úgyhogy vasárnapra a költözés (és remélhetőleg) pakolás első része meg is lesz.

Pénteken elmentünk bevásárlótúrára, meglátogattuk a Carefourt, ami a helyi Teso, közben mitadisten pont belefutottunk egy Zarába, ahol mitadisten pont leárazás volt, ráadásul úgy, hogy mitadisten a Zara itt eleve bámulatosan olcsó, szóval mitvoltmittenni, vettünk pár cuccot magunknak nevetségesen kevés pénzért. Na de ezt leszámítva elkezdtük felszerelni a kislakást, plusz vettünk egy biciklit nekem, egyből felvéve a helyi fonalat, igazodva Costa del Sol 2016-os trendjéhez, egy kétréthajtható bringát vettünk, hogy beférjen a majdani kocsink jövőbeli csomagtartójába. Azért ez a menő itt, mert sokan úgy járnak dolgozni, hogy La Lineában, a határon leparkolnak, előkapják a csomagtartójukból a bicót, rápattannak, és áttekernek dolgozni. Ennek több oka is van, ált. kurva hosszú a kocsisor a határon (igen, van határ, ugyanis Gibi nem schengeni övezet), nagy a dugó odaát, és parkolóhely sincs túl sok.