Nyaralás a Hotel Krisztinában
Annyit meg kell jegyezzek, hogy képek azok már készülgetnek, csak egyelőre nincs kedvem feltölteni őket ide, amikor meg lesz kedvem, akkor meg mindeb bizonnyal otthon leszek, ott pedig még ugye nincs vezetékes net, szóval spórolnunk kell a bájtokkal, de addig is nézegessétek szépen az instagramra feltöltött, nem annyira fotósoppolt csodaképeket, katautazik a kód neve.
Hétfő este áttettük székhelyünket Duquesaba, ami 20 km-re van tőlünk. Itt lakik ugyanis Kriszti, egy elmondhatatlanul szép, arabos-mór stílusú medencés csodalakóparkban. Két napig itt voltunk, és konkrétan nyaraltunk. Folyton azt hittem, hogy valami egyiptomi luxushotelben vagyok, főleg, hogy a luxusteraszról mindkét luxusmedencére ráláttam a luxuskertben, illetve a lakás is úgy van berendezve, mintha egy luxubútoráruház luxusdíszlakását látnám az üzletben. ( Nem nem, ez nem az ikea). Egyszerűen nincs rá jobb szó, de imádom. És ne, egy pillanatig se gondoljátok azt, hogy ez a luxusolás itt többe kerül, ugyanis jóval kevesebbet fizet érte, mint amennyit mi fizetünk a lakásunkért (pedig ugyanakkora), vagy amennyit otthon fizetnénk egy hasonló kaliberű lakásért. Szóval ez a hely nem csak minden képzeletemet felülmúlja 'Az Ideális Otthon' ( érzelmi töltetű szavakat nagy kezdőbetűvel író Kisbarátaim kedvéért :) ) kategóriában, de még az igencsak spúr pénztárcámat is lekenyerezte.
Persze most joggal merül fel mindenkiben a kérdés, hogy akkor mi a zistenért nem lakunk itt, ha ennyire jó. Nos hát mi úgy döntöttünk, szeretnénk olyan közel lakni Gibihez, amilyen közel csak lehet, mert nem szeretnénk kocsikázni a munkahelyünkre. Ilyen egyszerű ez, és ezzel amúgy is minden rendben van, majd veszünk egy kocsit, és minden délután itt leszünk.
Kedden bejártuk, vagyis pontosabban benyaraltuk a környéket, ezermillió képet készítettem erről a kis csodafaluról és csodaszomszédvárosról ( Estepona). Itt egy narancslevet ittam (szigorúan frissen facsartat), ott kicsit andalogtunk a fehér házak között, máshol a tengert bámultam, amott betapasoztunk ( elég jó lett volna, és vegán szemszögből is volt egy csomó választék, csak ezek a spanyolok szeretik olívaolajban füröszteni minden kajájukat, úgyhogy még mindig úgy érzem, hogy a gyomrom 2 liter extra szűz olívaolaj, ami beleivódott minden sejtembe, szövetembe, a rengeteg mennyiségű fehérkenyér, amivel meg megpróbáltam felitatni, az pedig természetesen a combomba és fenekembe ivódott bele bahhbrhh fuhh.... még szerencse, hogy itt errefele egyrészről mindenki zsíros, másrészről leszarják és büszkén viselik ezt, szóval nopara).
Szóval bejártuk a környéket, modanom sem kell a levegőt csak kapkodtam, meg óztam, mint egy hülye. Aztán kitaláltuk, hogy menjünk fel a közeli 1400 m magas hegyre, ahova 20 km szerpentin vezet felfele. Elindultunk 5-kor, mire megtaláltuk az utat,lett 6 óra, mire felértünk, már fél 7 is elmúlt, viszont olyan helyen voltunk, hogy itt már ózni sem tudtam. Először is mert összefagyott az alsó és felső ajkam, a lenti 22 fokból fentre lett 6, amire nem volt elég a vékonka kiskabát mellénnyel, másodszor is már előre láttuk, hogy nem lesz időnk ezt körbesétálni, mert mindjárt lemegy a nap, és még le is kell jussunk. Szóval csak pár képet csináltunk az elénk táruló panorámáról, a minket stírölő hegyikecskékről ( ahol a kecskelányok tökre úgy néztek ki, mintha gyerekőzek lennének), próbáltuk eldönteni, hogy hol ér véget a tenger és kezdődik az ég de ez annyira nem jött össze, de biztosan azért, mert nem is felhős volt az ég, hanem valaki túl sok habfürdőt öntött a vízbe. Szóval annyira szép volt, hogy ezen a helyen még nekem is kedvem támadt kirándulni, de ez biztos csak azért volt, mert végig láttam a tengert és a mediterrán fenyőerdő miatt. Lefele már nem volt olyan para az út, mint felfele, úgyhogy el is döntöttük, hogy amint meglesz a kocsink, egyből feljövünk ide újból, valami ideálisabb öltözetben és időpontban.
