Szerda van, a dél-spanyol ősz első napja. Az elmúlt napokban minden újság főcímben hozta, hogy vége a nyárnak, ennyi volt, viszlát, a mai Kolombusz Kristóf nap meghozza az őszt, a lehülést és a szakadó esőt az egész félszigetre. Na, ez így is lett, tegnap még gyorsan felvettem a nyári ruhámat, a kedvenc ezüst szandálommal és nyitott ablaknál aludtunk (mármint az ezüst szandált akkorra már levettem). Ma meg már zokniban ülök a lakásban, nézem az esőt, teát iszom és azt hiszem, ha továbbra is nyitott ablaknál akarunk aludni, bele kell húzni egy pokrócot a takaróhuzatba….

Azért azt el kell mondani, hogy mindenhol utálom az őszt és a telet, és soha de soha nem fogom megérteni az őszimádó embertársaimat. Hát mit lehet ezen szeretni? Igen, a gesztenyét. Azt itt is árulnak, és isteni volt a tengerparton sültgesztenyézni a 30 fokban. Jó, meg szeretem a helyi őszi gyümölcsöket is. Ilyenkor érik a mango, meg a chirimoya. Ezeket szeretem. De az ilyen esős, szeles, hűvös fostól sajnos a sírógörcs kerülget, ahogy az elszáradt falevelektől is. Szerenécsre itt csak moderáltan hullatják lombjukat a fák, tök sok az örökzöld, télen is virágban pompázó típus, hála a magasságos égnek.

Na de mindegy is, panaszra azért semmi okunk, mert mióta szeptember közepén visszajöttünk, zajlik az élet ezerrel. ( Fura is, hogy most nincs dolgom ma. Lakás csillog, kaja megfőzve, hűtő tele.)

Szóval elkezdtük a spanyolt, heti kétszer két órában járunk át a szomszéd kisvárosba, a hivatalos, állami spanyol iskolába. Azért jó, mert 70 euró egy egész tanévre, és mert bizonyos időközönként nyelvvizsgákat ad, sőt, ha mind a 6 évet kijárjuk, hivatalos spanyol nyelvtanárok lehetünk. Kb a spanyolul tanuló külföldiek 80%-a ide jár vagy járt. Aki csak járt, az azért nem jár, mert van egy tanár, Ana Mária (nem Anamária!!!), aki egy elviselhetetlen szörnyeteg, és aki az ő csoportjába kerül, az nagy eséllyel 2-3 hónap után otthagyja a kurzust, és olyan messzire szalad, amilyen messzire csak tud. Természetesen, gondolom már sejthető volt, mi is Ana Mária csoportjában vagyunk. Nem, nincs más opció. És hogy mi baj van vele? Ana Mária utálja a külföldieket, utál tanítani, főleg kezdőket, és nagyon hamar felbassza magát azon, ha valaki nem ért valamit. Ana Mária csak spanyolul beszél. És Ana Mária az egész iskolának a vezetője. Ana Mária egy 60 körüli megkeseredett, lefele görbülő szájú nő.

Emígyen néz ki:

Mi pedig úgy döntöttünk, mindezek ellenére kitartóak leszünk, és önfeláldozóak, feláldozzuk magunkat a spanyoltanulás oltárán, és nem tágítunk. Kitartunk. Sőt, tanulunk. Eddig amúgy nagyon büszke vagyok magunkra, tűrjük a megpróbáltatásokat, és mindig ott vagyunk. Azért, hogy jót is írjak, én nagyon élvezem az órákat. (Miki nem.) Na nem Ana Mária miatt, hanem a spanyol nyelv miatt. K. nehéz, mert Ana Mária az első órán elmondta, hogy tilos a teremben bármilyen más nyelven megszólalni, mint spanyol, sőt, még csak lassabban se fog hozzánk beszélni, mert szoknunk kell a tempót. Az első órán csak pislogtunk, és koncentráltunk, mint az állat, most már ok a dolog, a dolgok 80%-át értjük (kivéve amikor elkezdi magyarázni a Kolumbusz nap törénetét. ), plusz hát minden órára tanulok, és igazi stérberként még előre is szoktam dolgozni, hogy ne érjen készületlenül semmi. Meglepő módon, Ana Mária mintha bírna engem. Ennek annyira nem örülök, már korábban is megfigyeltem egy ilyen tendenciát, hogy mintha a pszichopat genyók kedvelnének engem. Attól tartok, valami hasonlóságot vélnek felfedezni bennem meg magukban. :( Na mindegy, én már szótárazok előre, hogy tudjam, hogyan tudom megfelelően leosztani ana máriát, ha kell. Rettenően idegesít, hogy gyerekként kezel minket, holott nyilván felnőttek járnak a kurzusra. Állandan fenyegetőzik, hogy ne röhögcséljünk, meg majd akkor nem fogunk röhögni, ha a szóbeli vizsgán leszünk, és nem fogunk tudni semmit. Múltkor megkérdeztem tőle, hogy ugyan mi baj a röhögéssel. Erre azt montdta, semmi, örül neki, ha vidámak az emberek. (lehet, hogy tudathasadásos?). Már ki is szótáraztam azt, hogy nos somos ninos, avagy, h nem vagyunk gyerekek, alkalom adtán szeretném bedobni neki.

Illetve a Narcosból összeszedtem egy pár komolyabb káromkodást is, ha netán arra kerülne a sor. Első órán kérdezett vmit tőlem, amit nem értettem, és ugye spanyol tudás híján széttártam a karomat, és mosolygova megkérdeztem, hogy hmm? Erre persze -ez a mániája- elkezdett kifigurázni és gúnyolódni, meg idegeskedni. (Folyton ezt csinálja.) Na itt asszem elfért volna egy putta mádre. Aztán mániája, h gecizik. Van egy nagyon aranyos nyugdíjas német néni, aki egy árva szót se tud spanyolul, de tényleg, és angolul se, szóval az sem jelent neki semmi alapot (azért sok szó hasonló, ebből mi is elég jól tudunk gazdálkodni). És hát szegény néni ált nem tudja mi van, nem tudja a helyes válaszokat, ráadásul baromira izgul is, látom, h mindig remeg a keze, meg izzad amikor felszólitja. Ez a kis genyó meg élvezi. Nem segít neki, szivatja ezerrel, meg ha vmi rosszat mond, akkor csak ismételgeti,h nagyon rossz meg hát ez aztán mekkora szar, meg kifigurázgatja…. Szegény meg zavarban van. Hétfőn odamentem hozzá óra után, hogy kicsit dumáljak vele, de sajnos nem tudott angolul, ugyhogy minden némettudásomat összeszedve mondtam neki, h ne stresszeljen, meg Ana Mária egy idióta és le kell szarni. Annyira cuki volt, mondta, h nagyon stresszel igen, de milyen aranyos vagyok, hogy ezt mondom neki. :(

Na ennyit a spanyolról.

Aztán a spanyol miatt kicsit át kellett szerveznem a jógaóráimat is, végre lett 7 órás időpontom. Ami a legjobb, ugyanis akkorra ér át mindenki Gibiről. És hát az van, hogy már 3. hete teltházas a keddi órám. Sőt, általában van várólista is. Nagyon nagyon örülök neki, bár nem szeretek embereket visszautasítani, ugyanakkor nincs több hely, illetve úgy gondolom, 15 főnél többel nem tudok kényelmesen foglalkozni egy órán, szóval nem is szeretném, ha ennél többen lennének. Bár kétségtelenül csábító dolog lenne mégtöbb pénzt keresni, de ebbe nem megyek bele, mert az emberek nagy része nem szereti a tömegjógát, én sem, úgyhogy jó ez így. Sőt. Szuper. Amúgy a többi időpontomon is egyre több az ember, szóval úgy tűnik, októbertől rendszeresen el tudom érni a kitűzött célt, vagyis a viszonylag kevés óraszám melletti heti 300 eurós bevételt. Mint azt már írtam korábban is, magánóráim is vannak, szeretik az emberek az 1-1 órákat, van rá pénzük, és idejük is. (Otthon ezt azért sajnos nem mondhtajuk el az emberekről, és én ebből kiindulva ezzel a lehetőséggel nem is nagyon kalkulátlam).

És mivel erősen hiszek benne, hogy csak úgy lehetek sikeres oktató, ha én magam is nagyon sokat teszek bele, beiratkoztam egy újabb jógaoktató képzésre, ami hamarosan indul is. Marbellán, egy híres-neves stúdióban egy elismert, 25 éves múlttal rendelkező pasi tartja, Javier. Voltam már pár óráján, nagyon jó, már alig várom, h elkezdődjön a kurzs. Havi 1 hétvége, júniusig. És kétnyelvű! Csupa izgalom. Ja, közben szerveződnek dolgok Gibraltáron is, remélem ott is összejön valami óra, sokan szeretnék, h ott is tanítsak, aki ugyanis ott él, az nem nagyon szokott átjönni Spanyoloba.

Hogy a család eszéről is essen szó, Micimről nyilván csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni. Természetesen fantasztikusan teljesít a cégnél, kiharcolta, hogy legyen sok munkája, ugyanis képtelen volt felvenni a láblógatós spanyol munkatempót, és hiába szólt a teamleadjének, h kb az ideje 60%-ában semmittesz, le se szarták. Végül a főfönökkel beszélt, akinek igencsak tetszik a hozzáállása, gyorsan rá is rakta 3 nehéz projectre, amiben szuperül teljeseít, még a főfönök is azt mondja, hogy “that's brillian', meg dicsérgeti mindenhol, pedig ő azért nem ez a fajta. És ráadásul érdekes, új technológiákon dolgozhat, szóval nagyon élvezi, én meg büszke vagyok rá, hogy ilyen okos és sikeres meg lelkes. Mondjuk akkor kicsit húzom a számat, amikor egész szombaton a gép előtt ül és kódol, de tulképp ezt is jól össze tudjuk hangolni, minden hétvégén 1 napot jövünk-megyünk, kirándulunk, mászkálunk, egyet meg itthon döglünk. Vagyis ő. :)

Nyáron amúgy ez az 1 nap mindig strandolással telt. Komoly időt és energiát fektettünk abba, hogy megszeressük a parton döglést. És jelentem: sikerült. Mondjuk nem volt nehéz, tekintve, hogy van egy tengerünk, illetve egy óceánunk is, és kb minden város/falu annyira különböző, mintha másik országban lennének.

Aztán, ami még nagy hír, és direkt a végére hagytam (nem, nem vagyok terhes)

: nov. 1-én költözünk! Bizony! Itthagyjuk a putrit, és kiköltözünk a kertvárosba, egy 5 szobás házba, ahol van hatalmas kert, medence (közös), teraszok, kilátás, meg minden, amit csak el tudtok képzelni. Ezt a témát meghagyom viszont addigra, amikor már tényleg ott is lakunk, és lesznek képeim meg új házas élményeim. Addig viszont jönnek anyuék, kétszer is, gyors egymásutánban, másodjára hozza magával mamát is, jövő héten megyünk hétvégézni Marokkóba, az északi részre, plusz elindul az oktatóképzésem is, illetve közben egy költözést is lezavarunk. Hát mennyi izgalom, beszarás!!!

Most pedig idebiggyesztek egy fotóalbumot, mert tökjól belejöttem a képfeltötlésbe, hát nem csodajó?